Macskambuli kalandok Isztambulban

Az Alföldön járva sok helyen megfigyelhetünk környezetéből kimagasodó dombot, ez a jelenség a kunhalom. A Kárpát-medencében annak idején több tízezer ilyen kunhalom volt, azonban mára mindössze néhány ezer darab maradt meg belőlük. S, hogy mi van egy ilyen kunhalomban? Röviden, tömören a múltunk. S, hogy ez mit is jelent, azt hazánkban egyetlen helyen, Vésztő-Mágoron tudhatjuk meg.
Sokáig nem volt ismeretes, mit rejtenek a Békés megye északi részén található mágori dombok. A környéken élő embereket mindig is érdekelte minek a maradványait rejtegetik a kunhalmok. Végül a titokra az 1978-ban kezdődött ásatások során derült fény. Kiderült ugyanis, hogy itt állt többek között a Csolt nemzetség monostora. Sőt, még az egyiptomi ...
Lévén, hogy hétvégén a halottainkról emlékeztünk meg, szeretnék bemutatni 10 különleges temetőt a világból. Ugyanis ahhoz, hogy megismerjük egy nép kultúráját, azonkívül, hogy megnézzük a helyi piacot vagy elmegyünk egy helyi étterembe, figyelemre méltó lehet a helyi temető meglátogatása is. Hiszen ahogy a születés, úgy a halál is a mindennapi élet része.
Míg nálunk a temetők visszafogottak és a látogatásuk is ehhez mérten csendben, szolidan történik, addig vannak olyan helyek a világon, ahol egyáltalán nem ez a megszokott. Bizonyos országokban vidám a megemlékezés, van ahol a sírkövek is egyediek és színesek, de van olyan állam is, ahol egyformán fehérek. Sokan nem is gondolják, hogy jó néhány temető mára ...
Bevallom, hogy én nem vagyok egy nagy sörfogyasztó, viszont bárhol járok a világban, akklimatizálódok az országhoz, magyarán mindig megkóstolom a helyi specialitásokat. Nem volt ez másképp Prágában sem, ahol már több alkalommal megfordultunk, köszönhetően, hogy van a családban nagy sörös. Nem mondok újat, hogy Prága maga a sörmennyország.
Nemcsak sörválaszték, de a sörözők szempontjából is csillagos ötös a cseh főváros. S itt nem a nálunk jól ismert kocsmákra kell gondolni, hanem azoknál sokkal többre. Az itt található vendéglátóhelyek már-már szervesen hozzátartoznak a prágai látnivalók listájához. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy a legtöbb objektum a saját szuvenír termékét is árulja. Így van lehetőség a korsó, ...
2013-ban fiatal szerelmespárként már jártunk Barcelonában, amikor Lloret de marban nyaraltunk. Akkor is nagyon tetszett nekünk a város, így biztosak voltunk benne, hogy még visszatérünk egyszer (vagy többször) a katalán fővárosba. Ez idén februárban a korona mizéria előtt meg is valósult, ugyanis ezzel leptem meg a páromat 30. szülinapja alkalmából. Most azonban már hármasban, kisfiunkkal tértünk vissza. Akkor még nem is gondoltuk, hogy sokáig ez lesz az utolsó önfeledt, repülős utunk.
Amellett, hogy a februári időjárás Barcelonában jóval enyhébb, a másik nem elhanyagolandó szempont volt, hogy kedvezményes áron jutottam hozzá a repülőjegyekhez Debrecenből. A kora reggeli indulásért cserébe, a fedélzeten csodálhattuk meg a ...
Az év eleji barcelonai utunkat gondoltam feldobom egy olyan helyszínnel, ahol még egyikünk sem járt, s ahova itthonról nehezebben tudnánk eljutni. Így hát elterveztem, hogy elbuszozunk Barcelonából Andorrába, hivatalos nevén az Andorrai Hercegségbe. Biztos sokakban felvetődik a kérdés, hogy de mi van Andorrában?!
Először Andorra szó hallatán nekünk magyaroknak főként egy csúfos vereség jut eszünkbe. Ha utánaolvasunk, akkor pedig már egész vonzó úti célnak tűnik a Pireneusok völgyében fekvő miniállam. Andorra területe valamivel kisebb, mint Budapesté és népessége kb. 77.000 fő. Annak ellenére, hogy nem tagja az Európai Uniónak, az euró a hivatalos pénzneme és a magyar állampolgárok beléphetnek személyigazolvánnyal is az országba. ...