A citromváros
Ahogy Dale Carnegie, amerikai író mondta: Ha az élet citrommal kínál, csinálj belőle limonádét! A mentoniak úgy gondolták, hogy a sok citromból inkább csinálnak egy citromfesztivált. S, ha már Nizzának sikerült, akkor Mentonnak is lehet egy világhírű fesztiválja.
Az 1920-as évek végén még Menton volt az első számú citromtermő régió Európában. Akkoriban történt, hogy egy szállodatulajdonosnak olyan ötlete támadt, hogy virágokból és citrusfélékből kiállítást rendez a Hôtel Riviera kertjében. Ezt olyannyira siker övezte, hogy a következő évben a rendezvény már az utcákra költözött és felvonuló kocsikat is elkezdtek naranccsal és citrommal beborítani. Ma már évente több százezer látogatót vonz az 1934-ben született rendezvény és mintegy 150 tonna citromot és narancsot használnak fel a remekművekhez.
Csodálatos alkotások
A Fete du Citron fesztivál fő látványosságai tehát az óriási, citrommal és naranccsal díszített figurák, kocsik, kreációk, amik idén február 11-től 26-ig lesznek láthatók a városban. Nem véletlen, hogy pont egyidőben van a Nizzai Karnevállal is, melyről az előző bejegyzésemben írtam. Így, aki februárban ez időtájt jár a francia Riviérán, az több nagyszerű fesztiválon is részt vehet. Az idén 89. alkalommal megrendezett citromfesztivál témája amúgy a "Rock és opera", amely a remekműveken is visszaköszön.
Reggel 9 óra előtt még alig voltak nézelődők
A bámulatos citrom alkotások felvonulása mellett mellesleg orchidea fesztivált, koncerteket is látogathatunk a 2 hét alatt. Mi most megelégedtünk a Biovés Gardens nevű parkban kiállított citromos és narancsos szobrokkal, melyeket reggel 9 óra előtt még nyugisan, tömegmentesen tudtunk megnézni. Egy órával később már rengeteg ember volt, ugyanis a citromfesztivál egyik programja akkortájt kezdődött.
Óriási citrusszobrok
Egyébként Mentonban további csodás kert, illetve park is található. A legnépszerűbb a Jardin Botenique Exotique, de szintén szép - többek között - a Jardin Maria Serena és a Fontana Rosa is. Úgyszólván maga Menton is egy érdekes és gyönyörű színfolt a francia Riviérán, amit érdemes meglátogatni a fesztiválon kívüli időszakban is. Az egykor Olaszországhoz tartozó város máig őrzi olaszos stílusát és külön jó hír, hogy kevésbé felkapott, mint Nizza vagy Monaco.
Biovés Gardens
Tengerparti város lévén kihagyhatatlan program a partszakasz felfedezése, ami gyerekeseknek főként kiváló. Köveket gyűjthetünk és dobálhatunk a tengerbe, illetve a nagy területen a rohangálás sem zavar senkit. Ahogy a francia Riviéra legtöbb strandja, a mentoni is köves. Így a tenger tiszta és a partra verődő víz hangja is másabb, mint a homokos partokon.
Menton köves tengerpartja
Ahogy a tengerpartokat, a kikötőket is érdemes megnézni. Menton kikötőjéből ráadásul nagyon szép a rálátás az óváros pasztell színű házaira és a föléjük magasodó Saint Michael Archangel Bazilikára. Ajánlom a kikötő mellett futó várfalat, ahonnan jó képeket lehet készíteni. Menton amúgy nemcsak távolságban, de stílusban is elég közel van Olaszországhoz. A lakók egy része is olasz származású, így gyakran hallani olasz szavakat is.
Látkép a kikötőből
A kikötő közelében találjuk a fedett Marché des Halles nevű piacot is, ahol mindenféle finomságot találhatunk. Gyümölcsök, zöldségek, sajtok, péksütemények, húsok, valamint tengeri herkentyűk széles, ízletes és friss választékával ismerkedhetünk.
A mentoni piac kínálata
A tengerpartozás és piacozás után nem hagytuk ki az óváros felfedezését sem. Ahogy a legtöbb település Côte d'Azuron, Menton is ragyogó központtal büszkélkedhet. A 13. században kialakult festői óvárosban órákat lehet sétálgatni és fotózgatni. Számos étterem, kávézó és fagylaltozó várja a turistákat.
Menton hangulatos óvárosa
Aki szereti a helyi ajándékokat, annak számtalan lehetősége nyílik mentoni szuvenírok beszerzésére. A turistahelyeken szokásos széles kínálat itt is megfigyelhető. A legtöbb ajándéktárgy nyilván citromos. Sőt, még citromfát is vásárolhatunk, bár ezt a repülővel utazóknak kicsit macerás haza juttatni.
Mentoni szuvenírek
Mivel egyre inkább kezdett sok ember lenni, jobbnak láttuk, ha tovább állunk a citromvárosból. Főként azért, mert még volt bőven programunk erre a napra. Mentonból tudniillik nemcsak egy másik városba, de egyben egy másik országba is utaztunk. Hogy melyikbe, az a következő bejegyzésemből derül ki.