Grúziát szokták a Kaukázus szíve jelzővel illetni, ami nem véletlen. Míg délen a Kis-Kaukázus láncai, addig északon a Nagy-Kaukázus húzódik és választja el az országot Oroszországtól. Utóbbi olyan magas pontokat ad Grúziának, mint a híres Kazbek, a több mint 5000 méteres magasságával. 

Ámbár Batumi és Tbilisi is tetszett nekünk, a grúziai utunk fénypontja kétségkívül a Nagy-Kaukázus és a hegyvidéki falu, Kazbegi meglátogatása volt. A grúz fővárost hátrahagyva sofőrünk, Lasha segítségével vágtunk neki a nem éppen rövid, de igen tartalmas grúz hadiútnak. 

A havas Kazbek hegy

Aki Kazbegibe, azaz mai nevén Sztepancmindába szeretne utazni, annak érdemes több "pihenőt" is beütemeznie. Ha csoportos útra fizetsz be, akkor sem kell aggódni, mert azok is tartalmaznak megállókat. Tbilisi és Kazbegi között a táv alig több, mint 150 km, azonban a hegyi viszonyok miatt ez időben minimum 3 óra. Ha pedig közben látnivalókat is beiktatunk, akkor nyilván még több idő az odajutás.

Nagy-Kaukázus 

Én a kazbegi túránkat kétnaposra terveztem, szemben az utazási irodák által kínált egynapos utakkal. Őszintén szólva kisgyerekkel így is elég volt, mert nagyon tartalmas két nap volt még felnőttként is, ugyanis odaúton és visszaúton is több helyen megálltunk. Azonban, ha újra kezdeném az utat, akkor se csinálnám másképp. A sok "pihenő" egyébiránt könnyíti is a gyerekes családok életét, pláne szerpentines úton. Ráadásul Sztepancmindában érdemes volt egyet aludni és bepillantani a hegyvidéki falu mindennapjaiba, illetve frissen, kipihenve vágni neki az ország szimbólumának, a Gergeti Szentháromság-templomnak.

Gergeti Szentháromság-templom 

MEGÁLLÓK

A fővároshoz legközelebb eső hely, ahol érdemes szétnézni az Mcheta, az ország legősibb városa, ami az Aragvi és a Kura folyó kereszteződésénél fekszik. A település manapság egy csendes múzeumváros, melynek két híres műemléke: a Szvetichoveli-székesegyház és a Dzsvari-kolostor. Előbbit amiatt érdemes megtekinteni, mert a grúz ortodox egyház központjának számít, valamint az ország második legnagyobb vallási épülete is. A legnagyobb vallási épület az országban a Tbilisben lévő Sameba, amiről itt írtam. A Dzsvari-kolostort pedig Szent-Kereszt kolostornak is hívják, ami egy igazi ősi szenthely az országban. Egyébként nekünk ez volt az utolsó megállónk a visszavezető úton.

Dzsvari-kolostor

Az itt felállított első kereszt a korabeli jelentések szerint csodákat tett és hamar a keresztény zarándokok kedvelt helyszínévé vált a környék. A IV. század végén egy fatemplomot építettek a kereszt mellé, míg később a VI.században a ma is látható kereszt alapú kolostort építették fel kőből. 

Dzsvari-kolostor belülről

Az ősi szenthely fényét emeli még a látkép, ami annak köszönhető, hogy Mcheta legmagasabb pontján áll. A hely jelentőségét mutatja, hogy a középkorban falakkal is megerősített kolostor 1994-ben az UNESCO világörökség részévé vált több mchetai épülettel és a Szvetichoveli-székesegyházzal együtt.

Kilátás a Dzsvari-kolostornál

Ezt követően érdemes megállni a Zhinvali-víztározónál, ahol szintén csodás panorámában lehet részünk. A víztározót 1985-ben hozták létre és a főváros, Tbilisi ivóvíz és áram ellátását segíti. 

Zhinvali-víztározó

Itt amúgy kissé több időt eltöltöttünk, mert a reggelink elfogyasztása is itt történt. Nagyon sok finomság került az asztalunkra, ámbár az ára nem volt kevés a kinti árakhoz viszonyítva. 

Reggelink a Zhinvali-víztározónál

Innen nem messze, szintén a türkízkék színű víztározónál található Ananuri vára, ami még ugyan nem szerepel az Unesco világörökségi listáján, de a javasoltak között igen. A XVII. századi erődítmény a kereskedelmi célokat szolgáló hadiút egyik védelméül szolgált.

Ananuri vára

Az épületegyüttes a tornyok mellett tartalmaz két várat és két templomot is. A terület néhol romos és a bejárása nem akadálymentesített, ennek ellenére fontos látnivalója az útnak.

Ananuri erődítmény a falakon belül

A váron kívül a sok-sok kutya mellett egy kis piac is van, ahol tradícionális holmikat vásárolhatunk. Tetszett, hogy az útmenti árusok egyik helyen sem voltak tolakodóak, nem akartak semmit ránk tukmálni. 

Minden megállónál vannak árusok

Ezt követően egy húszperces autóút után érkeztünk meg Pasanauri településére, ami két folyó: a Fekete- és a Fehér-Aragvi találkozásáról híres. Habár élőben nem annyira nagy a kontraszt a két folyó vizének színe között, mint az internetes képeken, de azért így is lehet látni a különbséget.

A két folyó találkozása Pasanaurinál

Pasanauri után már egyre több a kanyargós útszakasz, így megjelennek az út mellett várakozó kamionok is. A grúz hadiút tudniillik nemcsak a korábbi időkben, de napjainkban is az egyetlen út, ami összeköti a kaukázusi országokat Oroszországgal. Ennélfogva a forgalmat a vesztegelő teherautók is lassíthatják. Nagy szerencsénk volt Lashával, a sofőrünkkel, mert nemcsak iszonyat kedves volt, de rugalmasan, ugyanakkor biztonságosan vezetett.

Kilométereken keresztül várakoznak a kamionosok

Ezután az ország legjelentősebb síparadicsomához, Gudaurihoz értünk. Bár ottjártunkkor nem volt még a téli sportoknak szezonja, azt nagyon jól láttuk, mennyire felkapott hely Gudauri a síelők között. Számtalan újonnan felhúzott hotelt láttunk a településen. Azonban, ami minket itt igazán érdekelt és az egyik legérdekesebb látnivaló volt a hadiút mellett, az az Orosz-Grúz Barátság emlékmű.

Orosz-Grúz barátság emlékműve

Mondanom sem kell, hogy itt is csodás kilátásban volt részünk. A nagy színes beton építmény pedig igazán különös látványt nyújt a természeti környezetben. Az árusok itt sem hiányozhattak, illetve lehetőség van sárkányrepülőzni, illetve lovagolni is a páratlan környezetben. 

Nem mindenkit érdekelt az emlékmű

A hadiúton meg úgy egész Grúziában attól nem kell tartani, hogy szomjan vagy éhen halunk, mert ahogy azt már írtam, az utak mellett gyakran megjelennek árusok. Kazbegihez közel ráadásul egy olyan parkoló is van árusokkal, ahol igazi ásványi vizet is kóstolhatunk, ráadásul ingyen. 

Igazi ásványvíz

A hegyeken kicsapódnak az ásványi anyagok, amik különleges színt adnak a környezetnek. Sokan fel is másztak a jeges felületre, de mi kisgyerekkel ezt kihagytuk. 

A hegyen kicsapódott ásványi anyagok

A hadiútról letérve is találkozhatunk érdekességekkel, nekünk ilyen volt Sno települése. Itt van egy várrom, ami valószínűleg már a XVI. században épült. Ezt is, ahogy az eddigi látványosságokat az úton, ingyen tekintettük meg. 

Sno vára

A sofőrünket  - aki egyfajta idegenvezetőként is szolgált - követve felmásztam a romra, ahonnan rá lehetett látni a környező hegyvidékekre és magára Sno településére is. 

Panoráma a vár egyik oldalából 

A falu mégsem a várról, hanem leginkább a szoborjairól híres. A Húsvét-szigetet idéző szoborpark nagyon pazar látványt nyújt a hegyek között. Nagy szerencsénkre ottjártunkkor a szobrokat készítő mester, Merab Piranishvili is jelen volt. S még azt is megmutatta milyen eszközökkel és eljárással készíti el a gigaméretű fejszobrokat. 

Sno híres fejszobrai

FŐ ATTRAKCIÓ

S akkor jöjjön a várva várt Kazbegi, ahová ebéd után érkeztünk meg. A helységtáblát elhagyva az első momentum az úton megjelenő lovak és tehenek látványa volt. Habár már korábban is láttunk az út mellett és úton áthaladó állatokat az országban, itt nagyobb arányú volt ezen élőlények száma. 

Kazbegi egyik utcája

A falu adottságai lenyűgözőek, nemcsak a hegyek, de a híres Gergeti kolostor látványa is igazán impozáns. Továbbá az élményekhez olyan dolgok is hozzátettek, hogy a szobánkból kinézve pl. nemcsak a gyönyörű kaukázusi hegyeket, de a csócsáló malacokat is láthattunk, illetve hallhattunk. 

Szinte minden háznál tartanak állatokat

Délutáni sétám közben egy kedves idős nénivel is szóba elegyedtem, bár egyikőnk se értette a másikat. Én grúzul, ő meg angolul nem tudott. Ámbár azt rögtön levágtam, hogy az egyik tehénre haragudott meg, aki nem volt hajlandó abba az irányba menni, amerre a néni akarta. 

Kazbegi nincs tehenek nélkül

A szállásunk igencsak magasan volt a helység központjához képest, így míg odafele könnyen ment a séta, visszafele fel kellett szívnom magamat, hogy bírjam az emelkedőket. A centrumban élelmiszerboltok, éttermek és gyógyszertárak is vannak. S itt tényleg elmondható, hogy nem minden a külső.

Kazbegi boltjai

Történt ugyanis az, hogy a szimpatikusabb, azaz külsőre szebb patikába bemenve semmi segítséget nem kaptam. Az ott dolgozó fiatal patikus semmi empátiát nem mutatott felém, lehet az angoltudás hiánya volt a probléma, de a lényeg, hogy üres kézzel távoztam. Így hát pár méterrel arrébb, egy kívülről nem igazán bizalomgerjesztő gyógyszertárba léptem be. Rögvest elszállt a maradék optimizmusom is, mikor megpillantottam a pár négyzetméteres kis üzletben ücsörgő hosszú szoknyás, kendős patikus nénit. Nem vagyok előítéletes alapesetben, de ha valaki azt mondja nekem, hogy innen fogok tudni venni megfelelő gyógyszereket, ráadásul úgy, hogy a nénivel angolul kommunikálok, biztos kinevetem. Félve mondtam angolul az idős hölgynek mit keresek és nagy meglepetésemre nagyon kedvesen, angolul elmondta mik vannak és mire valók. Még otthonról ismert gyógyszert is kaptam, persze kukacos írással.

A baloldali gyógyszertárban kellemesen csalódtam

Ezután örömmel tértem be az egyik élelmiszerüzletbe, ahol igen alacsony árakon vettem egy-két dolgot, ráadásul még kártyával is tudtam fizetni. A korábbi beszámolókban azt olvastam, hogy Kazbegiben nemigen lehet kártyát használni, de úgy látszik ebben is haladnak a korral. A vacsoránkat is itt a központban fogyasztottuk el és szintén tudtunk kártyával fizetni. Meglepő, de a faluban még taxi is van, így akinek a szállása magasabban fekszik, mint ahogy a miénk is, sétálnia se kell. Mi kitartóan lesétáltuk oda-vissza az utat. Kazbegivel kapcsolatosan még fontos azt elmondani, ha nem is télen utazol ide, akkor is készülj melegebb ruhákkal. Mi ősszel voltunk, de érezhetően hűvösebb volt a magasságnak köszönhetően. S ez a szállásunknál is elmondható volt, mert nem igazán volt befűtve és a melegvíz is nehézkesen, nagyon alacsony nyomással jött. Ezt leszámítva teljesen megvoltunk elégedve a hellyel.

Kazbegi utcakép

Másnap a laktató reggelink elfogyasztása után jött értünk a környékbeli sofőrünk, aki elvitt minket Grúzia fő jelképéhez, a Gergeti Szentháromság-templomhoz. Mivel az ikonikus helyre nem mindennapi úton lehet feljutni, így nemcsak az autó, de a sofőr se mindegy milyen. Tehát, aki saját autóval szeretné megközelíteni a látványosságot, annak fel van adva a lecke. A legjobb, ha a feljutást helyi sofőrökre bízzuk, mert a gyors és rutinos vezetési stílusuk sok bosszúságtól megment minket. Ráadásul támogatjuk is így a helybélieket, ami a mostani időszakban főleg nagy segítség nekik. Amúgy gyalogosan, túrázva is megközelíthető a kolostor, de nekünk egyértelműen az autó volt a befutó, még ha olykor igen pattogós és félelmetes is volt az út.

 Gergetihez vele mentünk fel

A Gergeti Szentháromság-templom mellett áll egy harangtorony is, melyek együtt csodálatos helyen fekszenek. Nem hiába vannak oda érte az emberek, mert szenzációs a panoráma akármerre nézünk. A szerencsénk egyébként nem hagyott el, ugyanis ahogy a hadiúton végig, itt is napsütéses időnk volt. Olyan magasan voltunk, hogy Sztepancminda házai, mind parányi kis pontoknak tűntek.

Pazar kilátás a Gergeti Szentháromság-templomnál

A 2170 méteres magasságban fekvő vallási építményt egyébiránt a XIV. században építették és mindig fontos szerepet töltött be az ország életében. Főként azért, mert ide menekítették veszély esetén a híres mchetai relikviákat, köztük például a híres Szent Nino Keresztet is.

Gergeti Szentháromság-templom

A visszaút a faluba már sokkal rövidebbnek tűnt, mert már tudtuk, hogy mikor van a rázósabb szakasz, s mikor következett az aszfaltút. Sőt, így utólag már nem is volt annyira durva. Kazbegi és a hadiút viszont visszagondolva is remek volt, a legnagyobb hiba lett volna kihagyni, még kisgyerekkel is!