Marokkónak nemcsak a városai, de a természeti tájai is igen változatosok. Így az is előfordulhat, hogy pár óra leforgása alatt hol a teve hátán ülünk a sivatagban, hol az Atlasz-hegység lábánál túrázunk. Ez történt velünk is, s még az argánolaj előállítás rejtelmeibe is betekintést nyerhettünk. 

A nyüzsgő Marrakeshből rengeteg szervezett utazás indul az ország különböző részeire, egy - és többnapos opciókban. Én egy egynapos utazást választottam, ráadásul nagyon jó áron foglaltam le - hármunknak még 20.000 ft-ba sem került egy egésznapos sivatagi és hegyvidéki program, amely még tízórait és ebédet is tartalmazott. 

Atlasz-hegység

Reggel 9 órára beszéltük meg a találkozót Ibrahimmal, akit az Airbnb egyik élményprogramjában találtam. Itt ugyanis nemcsak szállásokat, hanem programokat is lehet foglalni, sokszor jobb áron is, mint másutt. Ráadásul helyi idegenvezetők kalauzolnak el minket a saját országukban, környezetükben, így sok érdekességet is megtudhatunk tőlük. Mi szokásosan korábban ott voltunk a megbeszélt helyen, s alig kellett várni, jött is egy új Mercedes busz értünk. Velünk együtt hatan lettünk a kisbuszban, mivelhogy a sofőr és Ibrahim mellett már hátul ült egy huszonéves - mint utólag kiderült - lengyel lány. Gondoltuk mire megtelik a busz jó pár helyen meg kell még állni, de aztán végül csak egy helyen álltunk meg, ahol felszállt 8-10 tizenéves német fiú. Szóval egy elég fiatalos csapat gyűlt össze, amit nem is bántunk. 

Úton Marrakeshből 

Az Agafay-sivatag volt az első megállónk, amely Marrakeshtől egy órára található. Bár az időtartam függ attól, hogy melyik részére megyünk a sivatagnak, ugyanis több száz hektáron terül el. Amit még fontos tudni, hogy az Agafay-sivatag egy hamada, azaz kősivatag, így szikladűnékkel van tele. Érkezéskor már vártak minket a tevékkel, melyekkel egy rövid sétát lehetett tenni. 

Az Agafay-sivatag a tevéivel

Mivel úgy láttam, hogy jól bánnak a tevékkel, én is felültem egyre. Férjem és kisfiam lentről néztek engem, azaz minket, ugyanis itt egyszerre tevegelt mindenki. Én kaptam meg az első tevére a helyet, amitől kicsit meg is illetődtem, de szerencsére nem volt semmi és még élvezni is tudtam a csodás kilátást. 

Egy képen az Agafay-sivatag és az Atlasz-hegység

Amúgy aki a filmekből ismert "igazi" sivatagra vágyik, az a Szaharát, azon belül is az algír határhoz közeli Merzougát célozza meg, melynek közelében vörös homoksivatagot találunk. A Szahara legnagyobb területe egyébiránt köves sivatag és az sem elhanyagolható tény, hogy Marrakeshtől Merzouga mintegy 560 km, így oda több napot érdemes szánni. Így akár a sivatagban is aludhatunk, melyre számos lehetőségünk kínálkozik. Egyébként az általunk látogatott Agafay-sivatagban is lehet éjszakázni, de ahogy korábban írtam - másabb sivatagi élményben lesz részünk. Továbbá itt is lehet quad vagy buggy túrára is befizetni.

Még egy rövid fotózkodásra is volt időnk

A sivatagból egyenesen egy argánolaj-termelő családhoz mentünk, ahol meglepetésünkre tízórait is kaptunk. Az asztalon különféle mártogatósok voltak pitával és olívabogyóval, melyek igazán ízletesek voltak. A mentatea sem hiányzott és itt kóstoltam meg először milyen is a tiszta mentol a teában. Mondhatni nagyon frissítő. Természetesen a "sivatag aranyaként" nevezett argánolajat is megkóstolhattuk, amelyet a berberek évszázadok óta használnak étkezési, gyógyítási és kozmetikai célokra is. Nálunk ugye főként a szépségiparban ismert kuriózum. A jótékony hatásait nem sorolom fel, mert rengeteg mindenre jó, konkrétan egy csodaszer. 

Az argánolajat és a mentolt is megízlelhettük

Miután feltankoltunk energiával, jöhetett a munka, ugyanis mi is kipróbálhattuk, hogyan lehet kisajtolni az argánolajat. S megállapítottam, hogy valóban nem egy könnyű meló, mégis főként a berber nők feladata. Ráadásul az argánolaj-előállításának nem ez a legnehezebb mozzanata, tehát nem meglepő, hogy a kozmetikai vállalatok egy liter tiszta argánolajért akár 300 dollárt is képesek fizetni.

Besegítettem a munkába :-)

Szóval egy argánfa kb. 8-10 kilónyi termést hoz évente, egy liter argánolajhoz pedig akár 40-50 kg szárított argándió is szükséges. Az argándiókban található magok kipréseléséből lesz aztán az argánolaj. Persze ahhoz, hogy magokhoz jussanak, még le kell hántani a gyümölcshúst, ami igen időigényes feladat. S bár az argánfa termése hasonlít az olívabogyóhoz, annál sokkal keményebb a húsa, ezért nehéz leszedni. Ezután még szárítani is kell, mielőtt a képen látható módon kipréseljük belőle az értékes nedűt. Ráadáasul az argánfa Nyugat-Marokkóban őshonos, így legfőképpen csak ott találkozhatunk vele. Bár már Észak-Afrika más pontjain is termesztik, a legtöbb csodanövényt még mindig a marokkói vidéken találjuk. A leírták alapján nem csoda, hogy az argánolaj az egyik legritkább és legdrágább zsiradék a Földön. Az UNESCO 1998-ban a Világörökség részévé nyilvánította az argánfák által borított területet Marokkóban, elismerve a fa ökológiai, kulturális és gazdasági jelentőségét. 

Az argánfák az olívafákhoz hasonlóan néznek ki

Még a kecskék is tudják, hogy jó az argándió és szívesen is fogyasztják. Ráadásul "természetesen" hámozzák meg a magokat, ugyanis miután megették a termést, a végtermékben ott figyel a mag, azaz úgyszólván a nehéz munkát elvégzik. :-) Persze ezek a magok csak egy kis részét adják az argánolajok mennyiségének, de mindenesetre érdekes. S, ha már kecske, akkor essen szó a marokkói "kecskefáról" is, melyet az ország nyugati részén járva figyelhetünk meg. Az, hogy ennek mi a háttere és az ára, arról a Natonial Geographic oldalán olvashatunk egy jó kis cikket (ITT). Röviden, tömören: a turisták kedvéért hajtják fel a kecskéket a fára, hogy a kecske tulajdonosok pénzt kaphassanak az elkészült képekért. 

Fotó: https://www.readworks.org

Az argánolajozás után az 1800 méteren fekvő Imlilbe mentünk, ahova elég rázós hegyvidéki út vezetett. Útközben és persze a faluban már még jobban láthatók az Atlasz-hegység vonulatai. A berberek lakta Imlil a turizmusra van specializálódva, sokan itt is szállnak meg, mielőtt meghódítják Marokkó és Észak-Afrika legmagasabb csúcsát, a 4167 méteres Toubkalt. 

Ilyen kilátással ebédeltünk Imlilben

Imlilbe érkezve először elfogyasztottuk az ízletes ebédünket, melyet egy berber család készített számunkra. A menü nem más volt, mint a Tajine, melyről már írtam a marrakeshi beszámolómban. Lehetett választani, hogy hússal - csirkével - vagy anélkül esszük. Pluszban még egy nagy adag kuszkuszt is kaptunk és garantáltan mindenki jóllakott. 

Ilyen finomságokat kaptunk ebédre

Egy rövid pihenő után pedig jöhetett a túrázás a Cascade Imlilig, ami egy könnyebb, rövid túra. Nekünk amiatt volt nehezebb, hogy egy óvodás gyerekkel tettük meg mindezt, tehát oda kellett figyelni a szűk, meredek, sziklás és olykor keskeny hidas részeken. A férjemmel felváltva fogtuk a kisfiunk kezét és Ibrahim, a túraveztőnk is többször segített nekünk átkelni a nehezebb szakaszokon. 

Gyerekkel nem mindig volt könnyű a terep

A túrázás közben elképesztő panorámában volt részünk. Én alföldi lányként nehezen tudtam betelni a látvánnyal. Az Atlasz-hegység ámulatba ejtő vonulatai mellett hangulatos patakok és vízesések mellett kirándultunk, amellyel maradandó élményeket szereztünk.

Csodálatos környezet

A túránk legmagasabb pontját a Cascade Imlil vízesés jelentette, ahol már igen ráálltak a turistákra, ugyanis a vízesesénél egy kis "étterem" is üzemel. A köves terepre az italok mellett ételeket is felvisznek, így a megfáradt túrázók ehetnek, ihatnak a mesés környezetben. Mi most csak egy hűs gyümölcslevet ittunk, ami nagyon jól esett.

Cascade Imlil

Visszafelé egy másik, könnyebb úton mentünk, ahol több túrázóval, helyi emberrel és öszvérrel is találkoztunk. Látszott, hogy a helyiek mennyire hozzá vannak szokva a terephez, mert a kis iskolások is könnyedén mentek az iskolából a magasabban fekvő otthonaikba.

A teherhordásra használt öszvérek egyike 

Ezen a túraútvonalon már árusokkal is találkoztunk. Érdekes volt látni, hogy még szőnyegeket is árusítanak. Mellesleg az itt élőknek ez a leghíresebb kézzel készült terméke, melyek tényleg nagyon szépek és különlegesek. Sajnos a csomagunkban nem fért volna el, így nem vettünk. 

Túrázás előtt/közben/után vásárolhatunk is

Imlil amúgy nemcsak a hegynek köszönheti hírnevét. Itt forgatták ugyanis a Kundun és a Hét év Tibetben c. filmeket is. A környék tudniillik nagyon hasonlít a himalájai hegyifalvakhoz. Szóval nem meglepő, hogy ez a rész is emlékeztetett Nepálra. :-)

Mintha egy himalájai hegyifaluban lennénk

Egy kicsit még sétáltunk Imlilben és mentünk is a buszhoz, amely "visszarepített" minket a nyüzsgő Marrakeshbe. Azonban az utazásunk még nem ért véget, mivel Marokkónak egy újabb arcát ismerhettük meg, melyről a következő bejegyzésemben írok.