2021. jan 22.

Egy főváros, amit nem lehet nem szeretni

írta: lillaabroad
Egy főváros, amit nem lehet nem szeretni

A hazánktól 3000 kilométerre fekvő Lisszabon, egy igazi "élő" város. Habár Portugália fővárosa és az ország legnagyobb városa is, mégsem metropolisz. Egy igazán nyüzsgő, sokoldalú, de ugyanakkor átlátható és barátságos település.

Tavaly januárban Amszterdamba készülődtünk kettesben, azonban egy járattörlés miatt át kellett szerveznem a dolgokat és nem máshova, mint a régóta vágyott Lisszabonba foglaltam át. Mondanom sem kell, hogy nem csüggedtem emiatt, sőt már a tervezés fázisában beleszerettem Lisszabonba.

snapseed_3_1.jpg

Habár késve indult a gépünk Budapestről, a pilóta behozta az egy óra lemaradást, így már este 7 óra után a lisszaboni Humberto Delgado reptéren találtuk magunkat. A reptérről metróval nagyon könnyen bejutottunk a szállásunkhoz, ami a Bairro Alto és a Chiado negyed találkozásánál volt. Nemcsak az elhelyezkedése volt tökéletes, de a fogadtatás, a belső enteriőr, az alkalmazottak, az ételek, egyszóval minden pazar volt, s az ára pedig meglepően kedvező.

250ab677-693c-4bbe-aeb1-db64a3f82c89_1.JPG

A szállást elfoglalva még egy welcome drinket is kaptunk, amely elfogyasztása közben a kedves londiner bemutatta a 400 éves épületet, az érdekes történetével fűszerezve. Az üdvözlőital mi más lett volna, mint a helyi különlegesség a ginjinha. Különösen szeretem a helyi dolgokat megkóstolni, így örültem, hogy az első lisszaboni élményeim egyike a cseresznyelikőr lett. Egyébként a ginjinha megkóstolására a város több pontján is lehetősége áll az embernek, ugyanis a kis talponállók és bárok mellett, idős nénik is árulják a tömény italt. Sőt a feles pohárba még egy szem cseresznyét is tesznek vagy egyszerűen csokipohárba öntik a likőrt, így téve még vonzóbbá azt.

A gyors szobaelfoglalást követte a gyors étterem keresés, ugyanis ekkorra már elég éhesek voltunk. Nem kellett sokat mennünk, a Bairro Alto egyik szimpatikus éttermében helyet is foglaltunk. Annak ellenére, hogy ekkor még a koronavírus csak Kínában volt hivatalosan jelen, a lisszaboni utcák egyáltalán nem voltak tömve. A januári időpont egyszóval tökéletes volt a nyugodt, turistáktól nem hemzsegő városnézésre. Imádom a tengeri fogásokat és lévén, hogy egy közel 1800 kilométernyi óceánparttal rendelkező országban vagyunk, kipróbáltam hát egy örökzöld ételüket, ami a polvo a lagareiro, magyarul a hagymás-burgonyás polip. Naná, hogy semmi sem maradt a tányéromon.

e52cb903-3559-4673-bf63-e4495f9b39a7_1.JPG

Az isteni vacsora után belevetettük magunkat az éjszakába. Sokat nem kellett mennünk, mert a Bairro Alto, azaz a Felsőváros, ahol sétálgattunk, a 80-as évek óta a lisszaboni éjszakai élet legismertebb negyede a számtalan éttermével és bárjával. A negyed utcái a helyiek és a turisták tömkelegével telik meg. Mivel mi főszezonon kívüli időben voltunk, kevesen voltak az utcán, főként helyiekkel találkoztunk, így még jobban meg tudtuk figyelni a helyi szokásokat. Igazából a helyiek, se teljesen helyiek, mert elég sok a bevándorló. Az első este felfedeztünk egy hangulatos bárt, ami annyira bejött, hogy a második este is meglátogattuk. A bár egyik pultosa, egyben a tulajdonos is volt, s nem mellesleg kubai és nagyon jó fej. Bizonyára mi is szimpatikusak voltunk neki, mert sorra hozta nekünk - azaz itta velünk a tequilákat. Bevallom, sose ittam annyi tequilát, mint ott. Az embernek olyan érzése volt, mintha egy karibi bárban lenne. Igazából a meleget leszámítva minden adott volt. El tudom képzelni a nyári estéken milyen forró itt a hangulat.
img_2005_1.jpg

Minden színben, szinte minden

Következő nap a bőséges reggelink után nyakunkba vettük a várost. Legelőször a híres 28-as villamosra pattantunk fel, hogy segítségével mindent bebarangoljunk. A villamos a Graça – Alfama – Baixa – Chiado – Bairro Alto – Campo Ourique útvonalon közlekedik, olykor annyira közel a falakhoz, hogy az ablakon kinyúlva el is érnénk azokat. S, ha már helyi közlekedés, akkor ajánlom a Viva Viagam kártyát, mely a metróra, villamosra, buszra, hévre és kompokra is érvényes. Ez a londoni Oyster card-hoz hasonlóan feltöltős alapon működő papírkártya. Mi rengeteget sétáltunk, de így is megérte megvenni, mert a villamosozások mellett, a siklóvasutat és a belémi buszt is kedvezményesen tudtuk általa használni. Na, de visszatérve a városnézésünkhöz, a 28-as villamost a gyaloglással kombinálva elértük a napi első célunkat, a Feira da Ladrát, azaz a tolvajok piacát.
img_2119_1.jpg

Ez nem az útikönyvekben szereplő kötelezően megnézendő látnivalók egyike. Egy bolhapiac, ahol van minden, mint karácsonykor. Igazi kincseket lehet találni, s nem különben érdekes fazonokat is lehet látni. Ezeket a következtetéseket, a gyönyörű napsütéses időben egy bár teraszán kamillázva vontuk le. Tényleg sokszor a legjobb egy-egy utazás során, csak leülni, beszélgetni és figyelni a helyi embereket és a történéseket. Az igazat megvallva egész nap el tudtunk volna itt lazulni, de mivel időnk nem volt, mint a tenger, fogtuk magunkat és mentünk tovább. Lisszabont hét dombra építették, így kell lejtőn le- és feljönni, de ez azt is jelenti, hogy gyönyörű kilátásokban lehet részünk. A városban rengeteg kilátóterasz, portugálul miradouro van. Az egyik ilyen gyönyörű panorámával rendelkező kilátó a katedrális és vár között található Miradouro de Santa Luzia, valamint a tőle nem sokkal északabbra fekvő Miradouro das Portas do Sol.

img_2165_2.jpg

Bármelyiket is nézzük meg, nem lesz okunk panaszra. Nekünk a Santa Luzia esett útba, ami után jöhetett a lisszaboni katedrális, azaz a Sé, amely egy római katolikus templom. Mondhatni Lisszabon első temploma, amely 1150-ben épült egy szaracén mecset helyére. Ezek a látnivalók egyébként az Alfama negyedben találhatók, mely a város legrégibb, legelbűvölőbb, és történelmileg egyik legérdekesebb negyede. Itt van még a Szent György-vár is, ahonnan csodálatos kilátás nyílik magára a városrészre és a Tejó folyóra. Igazából, a negyedben céltalanul sétálgatva is biztos belebotlunk egy-egy különleges, autentikus épületbe. A nagy 1755-ös lisszaboni földrengés a város legtöbb épületét a földdel tette egyenlővé, de csodával határos módon ezt a negyedet egyáltalán nem viselte meg, így az épületek és az utcák, egy az egyben megőrizték épségüket. Itt történt velünk az is, hogy teljesen véletlenül egy étteremnek nem igazán kinéző helyre tévedtünk be, s az egyik legjobb ebédünket fogyasztottuk el. Az étterem belső engem teljesen megfogott. Volt egy része ugyanis, ahol kis fakkokba lehetett beülni, elszeparálódva a többiektől. Mi voltunk szerintem aznap az első vendégek, mindezek ellenére az ételek finomak és frissek voltak. Ami azért is volt fontos, mert itt kóstoltam meg a tőkehalat, ami portugálul a bacalhau.

img_2188_1.jpg

Egyes források szerint 365, még túlzóbb becslések alapján 1001 különböző módon tudják elkészíteni a helyiek a sós halételt. Aki szereti a halféléket, az mindenképp próbálja ki. Desszert gyanánt pedig már korábban kiszúrtam egy pékséget nem messze az étteremtől, így onnan vettük meg a portugálok nemzeti süteményét, a pastel de natát, ami egyébként jól passzol a portugálok erős kávéjához, a bicához. Finom volt a portugál kosárka, de miután Belémben megkóstoltuk a pastel de Belém-et, tudtuk miért is mondják, hogy az az igazi.

img_2326_3.jpg

S, ami még a negyeddel összeforr, az a fado. A fájdalmas, panasszal teli portugál ének az Alfama negyedben született a 18. században, és ma is szerves része a portugál kultúrának. A régi szokás szerint, amikor a portugálok elmentek vacsorázni este 9 óra felé, teleették magukat, majd úgy éjfél körül kialudtak a fények, gyertyákat gyújtottak, és megszólalt a fado. Napjainkban ez a hagyomány változott a turisták kedvéért, így a fadoéttermekben most korábban, két fogás között tartják a 10-15 perces, gitárral kísért fado műsorokat. Ha már este, akkor pár szó a szórakozóhelyekről. Mi végül nem jutottunk el az idő szűke miatt, de a Tejo Bar és az Este Bar szerepelt a listámon, mint jó, alfamás bulihelyek. Mindkét hely pici, kétasztalos bár, sőt utóbbiban állítólag egy jó fej magyar pultos dolgozik. Voltunk azonban mi is több ilyen ún. kétasztalos bárban, az egyik ilyen szimpatikus hely volt a Tabacaria. Ahol az asztaluknál ücsörögve nemcsak a bárban nézelődhetünk, hanem a nyitott részének köszönhetően az utcai történéseket is figyelemmel kísérhettük. Ide csak annyit írok, hogy volt mit figyelni. Az utóbbi időben felkapott Pink Streetnél pedig olyan helyre ültünk be, ami egyáltalán nem volt kicsi, de miután helyet foglaltunk az italunkkal, akkor döbbentünk rá, hogy minden bizonnyal egy nightclubba tévedtünk. Mit ne mondjak, sokáig nem is maradtunk. Amúgy a "rózsaszín" utcába nappal is eljöttünk, mert valljuk be, nem mindennapi látvány és jó fotóhelynek számít. Ha Neked ismerős valahonnan a hely, akkor segítek, hogy itt forgatták ezt a klipet.

img_2284_2.JPG

A többi belvárosi látványosságot is felkerestük, így a Baxia és a Chiado negyedet is bejártuk. Érdekesség, hogy a Tejó folyó partjától egészen a Rossióig terjedő Baxia negyed utcanevei ma is őrzik az egykori szakmákat: az Aurea utca az aranyművesek, a Sapateiros utca a cipészek, a Prata utca az ezüstművesek, míg a Fanquerios utca a késesek utcája. A sétálóutca mellett érdemes megnézni az Elevador de Santa Justát, azaz a Szent Jusztina-felvonót, ami egy 1902-ben készült hatalmas, kovácsoltvas díszítésű lift. A 32 méter magasra emelkedő lift tetejéről gyönyörű kilátás nyílik Lisszabon belvárosára és a várhegyre. A környéken is találhatunk igazán szép portugál utcarészeket, ahogy a lenti képen is látszik.

img_2200_2.jpg

Időnk szűkében választhattunk, hogy vagy északra a Rossio térre, azaz hivatalosan Praca Dom Pedro IV felé megyünk, ami a középkor óta Lisszabon főtere. Régen különböző ünnepségek, bikaviadalok és kivégzések helyszíne volt, ma a helyi lakosok és turisták egyik kedvenc találkozóhelye. Avagy dél felé vesszük az irányt a vízhez. Mi az utóbbit választottuk, így a sétálóutcán elmentünk a Tejo folyó partjáig. Útközben rengeteg éttermet és boltot láttunk, na meg a diadalívet, ami tiszta párizsi érzést adott.

snapseed_4.jpg

Mindamellett, hogy igazán impozáns látványt nyújt az Arco da Rua Augusta, a belsejében egy érdekes kiállítást lehet megtekinteni a város 1755-ös földrengés és tűzvész utáni újjáépítéséről, sőt fel is mehetünk a tetejére, így felülről is megcsodálhatjuk a közvetlen vízparton álló Praca do Comerciót. A hatalmas, nagyjából 35 000 m2-es „Kereskedők terét” a Tejo folyó, a Museu de Lisboa, a Lisboa Story Center, az Arco da Rua Augusta és sok hangulatos kávézó öleli körbe. A tér közepén José király lovas szobra áll. Itt nemcsak az Április 25.-e hídról és a Krisztus szoborról készíthetünk jó képeket, de a kövekre kiülve bámulhatjuk a hullámokat, a hajós forgalmat vagy a különböző kreatív, homokból készült munkákat. Mi egy jó nagy sétát tettünk a parton, majd a szállásunkat a Bica felvonó (Ascencsor da Bica) segítségével értük el. A Bica siklóvasút védett műemlék és sok lépcsőzéstől menti meg az elfáradt turistát.

snapseed_2_1.jpg

A korábban említett Viva Viagem kártya itt is jó szolgálatot tett, így nem kellett külön fizetni a felvonóért. Ezenkívül egyébként van még a Lavra siklóvasút (Ascensor do Lavra) és a Glória siklóvasút (Ascensor da gloria), melyeket szintén védett műemlékké nyilvánítottak. Ha belefér az időbe, megéri ezeket is kipróbálni. A napi kulturális időtöltésünk ennyi volt aznap, s jöhetett a vacsora és az éjszakai élet. Ugye a helyi likőrjükről már írtam. Ejtenék szót akkor a helyi sör és borkínálatról is. A két legnépszerűbb sör a Sagres és a Super Bock, melyek lager típusú sörök. A hazai söröknél magasabb alkoholtartalmúak, de kisebb adagokban szolgálják fel őket. Az itteni standard az imperial, ami 0,2 l-es poharat jelent. A portugálok nagy büszkeségeként és specialitásaként számon tartott borokat, amelyek közül az édes portói és a zöld bornak fordítható vinho verde számítanak a nagy kedvencnek, megkóstoltam és tényleg igazán jók.

Felfedezők nyomában

Az utolsó napunkon elsőként a Belém negyedet néztük meg, ahonnan hajóra szálltak a portugál tengerészek a nagy földrajzi felfedezések idején. A partról indult többek között Vasco da Gama is útnak 1497-ben. A két évig tartó útja során fedezte fel az Indiába vezető tengeri útvonalat. Visszatérését követően I. Mánuel kolostortemplomot építtetett a parthoz közel, mely ma Lisszabon egyik leghíresebb látnivalója: a Jeromosok kolostora (Mosteiro dos Jeronimos). A kolostor össze van kapcsolva a Santa Maria templommal, ahol számos híres portugált temettek el, köztük magát Vasco de Gamát is. Ide a belépés ingyenes, a kolostorba viszont külön jegyet kell vásárolni, de mindenképp érdemes megnézni az UNESCO Világörökség részét képező épületegyüttest. A reggeli órákban itt nagy sorbanállás alakulhat ki, így lassabb a bejutás. A januári látogatás itt is pozitívum, mert itt se volt most annyi turista, mint pl. nyáron.

img_2423_2.jpg

A kolostortól nem messze van a híres a pastel de Belém-nek a „központja”, a Pasteis de Belém cukrászda. A története röviden annyi, hogy volt egy cukorfinomító a kolostor közelében, így amikor a rend feloszlatása után szorult helyzetbe kerültek a szerzetesek, akkor egy hirtelen ötlettől vezérelve süteményeket kezdtek készíteni a cukorfinomítóban, amit aztán pénzért árultak a kolostor melletti boltban. A belémi süteményeknek hamar híre ment, és bár akkoriban – az 1800-as évek közepén – még csak gőzhajókkal lehetett a belémi városrészbe eljutni, rengetegen jöttek el a sütemény miatt a kolostorhoz. A különlegességét adja még a dolgoknak, hogy az édesség receptje máig titkos.

img_2405_2.jpg

Most is sokan álltak itt sorba, de meglepő gyorsasággal sorra kerültünk és ennél is gyorsabban pusztítottuk el a tényleg nagyon ízletes finomságot. Akár helyben, akár elvitelre is kérheted az ikonikus süteményt. További látványosság még itt, a kolostortól gyalog kb. 1 kilométerre található, közvetlen a parton álló, hatszögű sakkfigurát mintázó Belém-torony (Torre de Belém), mely Lisszabon és a felfedezések korának jelképe.

snapseed_1_1.jpg

A torony ötszintes és csigalépcsőn lehet felmenni a tetejére. Szintén az UNESCO Világörökség része és a környezete is hangulatos, zöld park, utcazenészek, sőt még kis nyuszikkal is találkoztunk ott. A part mentén a Ponte 25 de Abril híd felé sétálva megpillanthatjuk a Padrão dos Descobrimentost (Felfedezők emlékműve), melyhez közeledve rájövünk, hogy egy igazán monumentális szobor. Ha még tovább mennénk a parton, amit mi most nem tettünk, akkor a nem régiben épült, különleges Építészeti, Művészeti és Technológia Múzeum (MAAT) épületét is megcsodálhatjuk. Mivel a gépünk este indult, volt időnk és nem mentünk rögvest vissza a szállásra a cuccunkért, hanem a buszról először az LX Factory komplexumnál szálltunk le. Ami egyből szembetűnt az a gigantikus Április 25. híd, ugyanis közvetlen mellette található. Minden eltörpült mellette. Ez a híd egyébiránt a San Franciscó-i Golden Gate hasonmása, ugyanis mindkét hidat ugyanaz a vállalat tervezte és építette. 

img_2538_2.jpg

Visszatérve az LX Factory művésznegyedre: a 19. század közepén ide, a folyó menti Alcântara városrészbe helyezte ipari központját a Companhia de Fiação e Tecidos Lisbonense textilvállalat, ami aztán sokáig virágzott és tele volt élettel. Utána hosszú évtizedekig lepusztultan állt, majd 2008-ban újjáélesztették. Jelenleg Lisszabon egyik legmenőbb helye, amely egyfajta mini városként működik. Sok érdekes dolgot láthatunk itt, érdemes megnézni többek között a Ler Devagar könyvesboltot és a Cafe na Fabrica kávézót.

img_2517_2.jpg

A negyedben elnézelődtünk kívül és a boltokban belül is. A kézipoggyászba sajnos sok minden nem fér bele, így inkább csak élményekkel gazdagodtunk. Viszont ettünk itt egy nagyon frankó helyen (Burger Factory) a nevéből ki lehet találni, hogy nem helyi ételt, de meg mondom őszintén, nagyon jól esett. S mivel nemcsak ez, de az eső is esett, ezért úgy gondoltuk a szállást megejtve a reptérre indulunk. A Cais do Sodré buszállomástól nem messze van a szintén sokak által emlegetett Mercado da Ribeira, avagy a Time Out Market, amit azért nem hagytunk ki.

img_2544.JPG

Persze enni már nem tudtunk, mert tele hassal érkeztünk ide, de kíváncsi voltam a helyre. Az emberek mennyiségéből ítélve, tényleg jókat lehet enni itt is, mert nem sok üres hely volt délután 3 órakor! A hely egyébként nemcsak piac, hanem egy kétfunkciós csarnok: míg az egyik felében valóban klasszikus piac van friss halakkal, zöldségekkel és gyümölcsökkel, az épület másik terme egy street food csarnok. A piacozás után még lőttem pár képet a gyönyörű azelujos épületekről, majd felkaptuk a motyónkat és egy gyors metrózás után, már újra a reptéren voltunk. Elég hamar kiértünk, így volt időnk beszélgetni nyugodtan, kettesben a rengeteg jó élményről, s mindketten arra a következtetésre jutottunk, hogy mindenképp vissza fogunk térni Lisszabonba, hosszabb időre és legközelebb hármasban.

Remélem tetszett a bejegyzés és Te is kedvet kaptál Lisszabonhoz. Remélhetőleg minél hamarabb lehetőségünk lesz újra repülőre ülni és a gyönyörű színes csempés házakban gyönyörködni.  Ha további utazós képekre, sztorikra, tippekre vagy kíváncsi, akkor kövesd a blogomat és nézd meg az instagram oldalamat is!

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá

utazás portugália lisszabon belém alfama külföldiutazás lillaabroad lillaabroad blog hu tags utazasaim helyigasztró bairroalto chiado pinkstreet bica lxfactory